ROSE MCGOWAN | minden a bűbájos színésznőről
ÚTBAIGAZÍTÁS
A hölgyemény ROSE MCGOWAN, a Bűbájos Boszorkányok csillaga. Szülei Teri és Daniel McGowan. Háziállatai Fester és Bug, a két boston terrier. Partnere Robert Rodriguez. Kedvenc színei közé tartozik a rózsaszín, a vörös, a fekete, a fehér, és a vörös rúzs az ismertetőjegye is.
 
PARTNER OLDALAK
   Clau
 
ONLINE BESZÉLGETÉS

 
JÖVŐBELI TERVEK
 
 
Szőke, vörös vagy barna?
Rose már nagyon sok hajszínt kipróbált, vagyis csak a vörös és árnyalatait és a sötét barnát. A szőkével még nem próbálkozott, csak parókában. Láthattuk már szőke hajjal a "Grindhouse" Pam-jeként és egy fotózás kedvéért. Szerintem nagyon klasszul állt neki, olyan kis fiatalos volt :) A barna haj is jól áll neki, ez a természetes hajszíne is, hű is maradt hozzá, kivéve mikor vörös volt. A barna haj a mostani hajviselet is, és a vörös. A vöröset még akkoriban a "Charmed"-ben viselte úgy, 2002-2003-ig. Jól állt neki, eleinte sötétvörös volt, ami igen tüzes arcot formált neki, majd elkezdte szőkítettni, hogy megint barnára festhettesse, így ilyen halvány vörös lett. Aztán jó ideig barna és 2008-ban már megint vörös hajjal domborított, nekem ez a hajszíne nagyon tetszett, de végül megint barna lett :D És azóta is barna.
 
 
 
 

                                                      

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)